Bejelentették: Ukrajna visszafoglalt két várost
Az ukrán védelmi minisztérium megerősítette, hogy csapataik visszafoglaltak két várost a déli Herszon megyében – írja a CNN.
Az ukrán védelmi minisztérium megerősítette, hogy csapataik visszafoglaltak két várost a déli Herszon megyében – írja a CNN.
A 2022 elejének globális eseményei nyomán megjelenő piaci turbulenciák és a közelgő recessziós kilátások a tavaly még hatalmas erőtől duzzadó fintech szektornak sem kegyelmeztek. A befektetések értéke ugyanis látványosan csökkent 2022 második negyedévében a KPMG legújabb kutatása szerint. Az iparágat alágazatokra bontva viszont vegyes kép tárul elénk: egyesek megőrizték a lendületüket, mások nőni tudtak, de akadtak olyanok is, amelyek körül nőtt a bizonytalanság.
A múlt hét elején szivárgásokat észleltek az Oroszországot Németországgal a Balti-tenger alatt összekötő Északi Áramlat 1 és 2 vezetékekben. Mint később kiderült, négy különböző helyen szivárognak a vezetékpárok, és lényegében kizárhatóvá vált, hogy baleset történt, ami azt is jelenti, hogy szándékos tettről van szó, méghozzá olyanról, amely mögött egy államnak kell állnia. Rögtön meg is jelent a két vádlott: Oroszország és az Egyesült Államok. Ki mit mondott, és mire alapozzák vádaikat azok, akik tudni vélik, ki áll az incidensek mögött?
A Tesla vezérigazgatója, Elon Musk kivívta az ukránok haragját, amiért Twitter-bejegyzésekben sürgette Ukrajnát, hogy keressen tárgyalásos megoldást az orosz invázióra, és adja át végleg a Krímet.
Nyikolaj Patrusev, az orosz nemzetbiztonsági tanács titkára a Független Államok Közösségének (FÁK) tagállamai hírszerzési főnökei moszkvai tanácskozásán pénteken azt mondta, hogy egyre több komoly kérdés merül fel az Oroszországot lejárató kampányok szervezőivel kapcsolatban.
Az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) vezetője, Szergej Nariskin pénteken azt mondta, bizonyítékaik vannak arról, ki áll az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetéket ért támadások mögött – írja a Reuters.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök vészhelyzeti tanácskozást hívott össze péntekre, aznapra, mikor Vlagyimir Putyin orosz államfő bejelenti a négy, részben vagy egészben megszállt ukrán megye Oroszországhoz csatolását – írja a Reuters.
Az Északi Áramlat 1 üzemeltetője szerint a gázszivárgás a vezetéken várhatóan hétfőn állhat le – írja a Reuters.
Teresa Ribera spanyol energiaügyi miniszter szerint szándékos akció volt az Északi Áramlat gázvezetékek megrongálása, és a Kremlhez vezetnek a szálak – írja a CNBC.
Az Oroszországból érkező beutazások megugrása miatt Finnország pénteken nulla órától lezárja határait az európai Schengen-övezetre érvényes vízummal rendelkező orosz állampolgárok előtt – jelentette be a helsinki kormány.
Európai biztonsági tisztviselők hétfőn és kedden az orosz haditengerészet hajóit észlelték azoknak a helyeknek a közelében, ahol az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezeték szivárog – írja a CNN két nyugati hírszerző tisztviselőre és egy a témát ismerő forrásra hivatkozva.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerint állami terrorizmusra utalnak az Északi Áramlat két vezetékét ért támadások – írja a Reuters.
A szövetségesek létfontosságú energiainfrastruktúrája elleni bármilyen szándékos támadásra egységes és határozott választ kell adni – szögezte le a NATO az Északi Áramlat 1 és 2 csővezetéken keletkezett károkkal kapcsolatban csütörtökön kiadott közleményében. Az Európai Unió vezetői a jövő héten tanácskoznak a „szabotázs” ügyében.
A Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov bejelentette, Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken aláírási ünnepséget tart, melynek során négy ukrán megyét csatolnak az Oroszországi Föderáció területéhez – írja a Reuters.
A brit védelmi minisztérium csütörtök reggel is közzétette hírszerzési jelentését.
Moldova nyugatbarát elnöke, Maia Sandu egy televíziós interjúban elmondta, országnak növelnie kell védelmi kiadásait, mivel Oroszország nem tartja tiszteletben semlegességüket – írja a Reuters.
Az Északi Áramlat vezetékeken történt robbanások után Finnország nagyon szorosan figyeli felségvizeit – mondta Sanna Marin finn miniszterelnök. Az északi ország kerítés építését is tervezi az Oroszországgal közös, 1300 kilométer hosszú határszakaszának egyes részeire – írja a Reuters.
Véget értek az Oroszországhoz való csatlakozásról szóló álnépszavazások a négy ukrán megyében, nem meglepő módon mindenhol nagy többséggel győztek az igenek. Ez azt jelenti, hogy Vlagyimir Putyin hamarosan bejelentheti, hogy Donyeck, Herszon, Zaporizzsja és Luhanszk megyéket az Oroszországi Föderációhoz csatolják, ami új helyzetet teremt a háborúban, hiszen ezúttal az ukránok az orosz jog szerint már orosz területeket támadnának. Oroszországban folytatódik a mozgósítás, és folytatódik a mozgósítás előli menekülés is, már bőven százezer fölött van a Finnország, Grúzia, Kazahsztán vagy Mongólia felé távozók száma. Eközben szivárgás van az Északi Áramlat 1 és 2 gázvezetékben is.
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, Szerbia nem fogadja el a négy ukrajnai megyében tartott álnépszavazások eredményét – írja a Sky News.
Németország nem ismeri el az orosz megszállás alatt álló kelet-ukrajnai területeken megrendezett és az Oroszországhoz csatlakozásról szóló népszavazások eredményét – mondta Olaf Scholz kancellár egy szerdai lapinterjúban.
Az ESG, vagyis az Environmental, Social & Governance (Környezetvédelmi, Társadalmi és Irányítási) keretrendszer egyre...
Az Északkelet-Ausztráliában található Nagy-Korallzátony még az űrből is fantasztikus látványt nyújt, de a jelentősége...
"Ne hagyjátok, hogy kicsinyes érdekek mozgassanak benneteket." A Budapesti Corvinus Egyetem az idei diplomaosztóra Szabó...
Az ügyfeleim gyakran kérdezik tőlem, hogy mi a legjobb befektetés. Ez a kérdés mindig elszomorít, hiszen azt kell...
A rövidesen, egészen pontosan 2024. augusztus 1-én hatályba lépő (és utána több lépcsőben alkalmazandóvá váló)...
Nagyon terjed az Egyesült Államokban az új e-mailes átverések, amik pofonegyszerűek, mégis végtelenül hatásosak....
Mi lesz az állampapírpiaci célokkal?
Miért nem kötvényt bocsátottak ki?
A megtakarítások növelésében érdekeltek.